Gefunden 3102 Ergebnisse für: Eve

  • Épp elég, hogy eddigi idõtöket a pogányokhoz hasonlóan töltöttétek el, kicsapongásokban, érzéki gyönyörökben, részegeskedésekben, nagy evés-ivásokat rendezve és bûnös módon bálványokat imádva. (Szent Péter I. levele 4, 3)

  • Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a dicsõség Lelke, vagyis az Isten Lelke nyugszik rajtatok. (Szent Péter I. levele 4, 14)

  • Ugyanígy, ti fiatalok, engedelmeskedjetek az elöljáróknak. Egymás iránt pedig mindannyian viseltessetek alázattal, mert az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad. (Szent Péter I. levele 5, 5)

  • Isteni ereje az Isten szerinti jámbor élethez mindent megadott nekünk: megismertük azt, aki saját dicsõségével és erejével meghívott minket. (Szent Péter II. levele 1, 3)

  • mert tudom, hogy közel van sátram levetése, mint azt Urunk, Jézus Krisztus is tudtomra adta. (Szent Péter II. levele 1, 14)

  • Ért hozzá az Úr, hogy az Isten szerint élõket kiragadja a kísértésbõl, a gonoszok büntetésével pedig várjon az ítélet napjáig, (Szent Péter II. levele 2, 9)

  • Az egyenes utat elhagyták és eltévelyedtek, Beor fiának, Bileámnak útjain járnak, aki igazságtalan bérre vágyott, (Szent Péter II. levele 2, 15)

  • Szeretteim, ez már a második levelem, amelyet nektek írok. Arra törekszem, hogy bennük emlékeztesselek benneteket, és így ébren tartsam bennetek a tiszta gondolkodást, (Szent Péter II. levele 3, 1)

  • Mint a tolvaj, úgy jön el az Úr napja. Ezen a napon az egek nagy robajjal elmúlnak, az elemek a tûz hevétõl felbomlanak, a föld és ami rajta van, elenyészik. (Szent Péter II. levele 3, 10)

  • hiszen várjátok és siettetitek az Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tûz hevétõl megolvadnak. (Szent Péter II. levele 3, 12)

  • minden olyan levélben, amelyben ezekrõl a dolgokról beszél. Vannak bennük nehezen érthetõ dolgok, ezeket a tanulatlan és állhatatlan emberek kicsavarják a saját vesztükre, akárcsak a többi Írást is. (Szent Péter II. levele 3, 16)

  • Szeretteim, mivel már eleve tudtok errõl, vigyázzatok, nehogy a gonoszok tévedése elsodorjon benneteket, és elveszítsétek biztonságotokat. (Szent Péter II. levele 3, 17)


“Quanto maiores forem os dons, maior deve ser sua humildade, lembrando de que tudo lhe foi dado como empréstimo.”(Pe Pio) São Padre Pio de Pietrelcina