Encontrados 290 resultados para: Eva

  • Ezek szeretetbõl, mert tudják, hogy küldetésem az evangélium védelmére szól, (Filippieknek írt levél 1, 16)

  • Éljetek hát Krisztus evangéliumához méltóan. Így akár elmegyek és látlak titeket, akár távol maradok, azt hallhatom rólatok, hogy egy szívvel, egy lélekkel munkálkodtok az evangéliumi hitért, s az ellenfelektõl egyáltalán nem ijedtek meg. (Filippieknek írt levél 1, 27)

  • Róla azonban tudjátok, mennyire megbízható, hiszen, mint a gyermek apja mellett, úgy szolgált mellettem az evangélium ügyében. (Filippieknek írt levél 2, 22)

  • Téged is kérlek, igaz munkatársam, légy segítségükre azoknak, akik velem együtt fáradtak az evangélium hirdetésében, Kelemennel és a többi munkatársammal együtt, akiknek neve föl van jegyezve az élet könyvében. (Filippieknek írt levél 4, 3)

  • Ti is tudjátok, filippiek, hogy az evangélium hirdetésének kezdetén, amikor Macedóniából elindultam, nem volt egyetlen egyházközség sem, amely velem az adás és viszonzás kapcsolatában állt volna, csak ti. (Filippieknek írt levél 4, 15)

  • annak reményében, ami készen vár rátok a mennyben. Errõl az evangélium igaz tanításában hallottatok, (Kolosszeieknek írt levél 1, 5)

  • Csak álljatok szilárdan és rendületlenül a hitben, és ne tántorodjatok el az evangéliumi reménytõl, amelyrõl hallottatok, hiszen minden teremtménynek hirdették az ég alatt, és én, Pál is ennek a szolgája lettem. (Kolosszeieknek írt levél 1, 23)

  • hiszen az evangéliumot nemcsak szóval hirdettük közöttetek, hanem erõvel, Szentlélekkel és mély meggyõzõdéssel is. Ti éppúgy tudjátok, mint mi, hogy - érdeketekben - hogyan viselkedtünk körötökben. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 1, 5)

  • Jóllehet elõzõleg Filippiben szenvedés és bántalom ért bennünket, amint tudjátok, mégis - bízva Istenünkben - vállalni mertük, hogy hirdetjük nektek az Isten evangéliumát, a sok nehézség ellenére is. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 2)

  • hanem úgy beszélünk, mint akiket Isten alkalmasnak ítélt az evangélium hirdetésére. Nem is az embereknek igyekszünk tetszeni, hanem az Istennek, aki szívünket megítéli. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 4)

  • Annyira közel álltatok szívünkhöz, hogy nemcsak Isten evangéliumát, hanem életünket is nektek akartuk adni. Ennyire megszerettünk benneteket! (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 8)

  • Emlékezhettek, testvérek, fáradozásunkra és kemény munkánkra. Éjjel-nappal dolgoztunk, hogy senkinek se legyünk terhére. Így hirdettük nektek az Isten evangéliumát. (Tesszalonikaiaknak írt I. levél 2, 9)


“Onde há mais sacrifício, há mais generosidade.” São Padre Pio de Pietrelcina