1. (Dávid zsoltára, amikor Júda pusztájában tartózkodott.)

2. Isten, én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem! Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld.

3. Téged keres tekintetem a szent sátorban, hogy erõdet és dicsõségedet megláthassam.

4. Mert kegyelmed többet ér, mint az élet, ajkam dicséretet zeng neked.

5. Magasztallak egész életemen át, s nevedben emelem imára kezem.

6. Lelkem eltelik veled, mint zsírral és velõvel, s a szám ujjongó örömmel mond dicséretet.

7. Fekhelyemen rólad elmélkedem, éjjel virrasztva feléd száll a lelkem.

8. Valóban, te lettél gyámolom, szárnyad oltalmában vigadzom.

9. Lelkem hozzád ragaszkodik, jobbod szilárdan tart engem.

10. Akik meg akarják rontani életem, azok lekerülnek a földnek mélyébe,

11. kiszolgáltatva a kard hatalmának és zsákmányul a sakáloknak.

12. A király azonban Istenben örül, s mind dicsekszik majd, aki rá esküdött, de a hazugok ajka elnémul örökre.





“O Senhor sempre orienta e chama; mas não se quer segui-lo e responder-lhe, pois só se vê os próprios interesses. Às vezes, pelo fato de se ouvir sempre a Sua voz, ninguém mais se apercebe dela; mas o Senhor ilumina e chama. São os homens que se colocam na posição de não conseguir mais escutar.” São Padre Pio de Pietrelcina