Tóbiás könyve, 2

1. Asszarhaddon uralkodása idején visszatértem házamba, és visszakaptam feleségemet, Annát, meg fiamat, Tóbiást. Pünkösdkor [a hetek ünnepén] jó ebéd volt. Leültem enni.

2. Elém tették az ételt, különféle fogásokat hoztak. Azt mondtam Tóbiásnak, a fiamnak: "Eredj, gyermekem, aztán ha nélkülözõre akadsz a testvérek körében, akiket ide hurcoltak Ninivébe, hozd ide, s ha derék ember, neki is jut az ételbõl. Megvárlak fiam, amíg visszatérsz!"

3. Tóbiás el is ment, hogy testvéreink közt egy szegényt keressen, de visszajött, s így szólt: "Apám!" "Na mi van, fiam?" - feleltem neki. "Apám - folytatta -, valakit megöltek a mieink közül, megfojtották, aztán odadobták a piactérre, még most is ott fekszik."

4. Nem kellett az étel, fölkeltem, elhoztam az embert a térrõl és bevittem egy házba, hogy ha majd lenyugszik a nap, eltemessem.

5. Aztán hazamentem, megmosakodtam, és szomorúan ettem a kenyeremet.

6. Eszembe jutott, amit Ámosz próféta Bételrõl mondott: "Ünnepeitek gyásszá változnak és ujjongástok siratóénekké." Sírva fakadtam.

7. Napnyugta után aztán elmentem, sírt ástam és eltemettem.

8. A szomszédok kicsúfoltak és azt mondták: "Na, ez már megint nem fél? [Nem szabad elfelejteni, hogy ilyenek miatt díjat tûztek ki a fejemre.] A múltkor el kellett menekülnie, és lám, most már megint temeti a halottakat!"

9. Éjszaka megfürödtem, kimentem az udvarra és lefeküdtem a fal tövébe. Mivel meleg volt, nem takartam be a fejemet.

10. Nem tudtam, hogy verebek fészkelnek fölöttem a falon. Meleg ürülék hullott a szemembe. Fehér foltok keletkeztek rajtam, úgyhogy orvoshoz kellett fordulnom. Minél több kenõcsöt használtam el, annál vaksibbá váltam a foltoktól, végül egészen megvakultam. Négy évig nem láttam, sajnáltak is nagyon a testvéreim. Két évig Achikár gondoskodott eltartásomról, amíg Elümaiszba nem ment.

11. Akkor a feleségem kétkezi munkába fogott: gyapjút font, vásznat szõtt,

12. megrendelésre dolgozott és pénzt kapott érte. Egyszer március hetedikén elkészült az egyik darabbal és átadta a megrendelõknek. Ezek mind kifizették, amivel tartoztak, aztán ráadásul még egy kecskegidával is megajándékozták.

13. Amikor a közelembe ért, elkezdett mekegni. Szóltam a feleségemnek, és megkérdeztem tõle: "Honnan van a gida? Talán csak nem lopott jószág? Add vissza a gazdájának! Lopott jószágot nem szabad megenni."

14. Azt felelte: "Ráadásul kaptam, a munkámért járó pénzen kívül." De nem hittem el neki, és ráparancsoltam, hogy vigye vissza a gazdájának. [Egészen kipirultam a méregtõl.] De õ sem maradt adós a felelettel: "Mire mentél az alamizsnáddal és a jótéteményeddel? Csak rád kell nézni és meglátszik, mennyit értek!"