Zsoltárok könyve, 10
1. Uram, miért vagy oly messze? Miért rejtõzöl el a szükség idején?
2. A gonosz hetvenkedik, a szegény meg retteg, rászedve a cseltõl, amit az kieszelt.
3. A bûnös dicsekszik kedvteléseivel, a rabló káromkodik, az istentelen semmibe veszi az Urat:
4. "Haragja fenn a magasban, bosszút nem áll, Isten nincs!" - ez minden gondolata.
5. Mivel útjai mindig sikeresek, s ítéleteid túl messzinek tûnnek neki, gúnyolja összes ellenfelét.
6. Így beszél szívében: "Nemzedékeken át nem ingok meg soha."
7. Átkot szór és nem éri baj, szája álnoksággal és hazugsággal tele, nyelve alatt romlás és gazság rejtõzik.
8. A nádba bújva les, hogy az ártatlant orvul megölje, szeme a szegényt fürkészi.
9. Úgy bújik meg a lesen, mint az oroszlán a sûrûben: várja, hogy ráronthasson a védtelenre, megragadja és hálójába húzza a szegényt.
10. Figyel, rejtõzik, a földre lapul, s a gyenge áldozatul esik hatalmának.
11. Ezt mondja szívében: "Isten elfelejtett, elfordította tekintetét, nem látja, mit teszek."
12. Kelj fel, Uram, ó Istenem, emeld föl kezed, ne feledd el a szenvedõt!
13. Miért vetheti meg a gonosz az Istent? Miért mondogatja szívében: "Úgysem áll bosszút!"?
14. De te látsz, ismersz jajszót és szükséget, és mindent a kezedben tartasz. A szegény rád bízza magát, az árvának te vagy gyámola.
15. Törd el a bûnösnek, az álnoknak karját, torold meg gonoszságát, hadd szünjön meg élni!
16. Az Úr király örökre. Országából eltûntek a pogányok.
17. A szegények kívánságát meghallgattad, Uram, megerõsítetted szívüket. Figyelmedet feléjük fordítottad.
18. Az árvának és elnyomottnak igazságot szerzel, hogy az ember, a földbõl alkotott, ne rettegjen többé soha.